vége.hellonyár

Végre, VÉGE. Befejeztem végleg ezt a tanévet. Hivatalosan is VÉGE. Tegnap még tiszta ideg voltam és rettenetesen féltem a mai szóbelitől. Reggel konkrétan már 5 órakor talpon voltam és legszívesebben újra meg újra átnéztem volna a tételeket, de tudom hogy azt nem szabad vizsga előtt. Éppen ezért helyette próbáltam magam visszatartani attól, hogy a kezembe vegyem azt a papírköteget. Teljes sokkhatás alatt indultam el a fél miliméter átmérőjű gyomrom kíséretében és torkomban lévő gombóccal. Ami olyan érzést keletett, mintha csak a nyakamat szorongatnák. Közben azon járt az agyam, hogy legyen már délután, legyen már délután. Szerettem volna már túlesni ezen a kínlódáson, de úgy hogy a bent töltött időt, amit feleléssel és készülgetéssel töltök észre se vegyem. Még csak emlékezni se emlékezzek rá, hanem csak arra, hogy kilépek az ajtón. Mintha csak amnéziás lennék. De ez természetesen nem lehetséges éppen ezért ez rettenetes volt. Mikor beértem a suliba osztályfőnök már kínálta nekem a szendvicseket. Nem akartam közölni vele a tényt, hogyha még egyszer kimondja azt a szót, hogy szendvics, vagy esetleg azt hogy egyél valamit, akkor én ott menten padlót fogok. Ránézni sem bírtam az ételre, sőt még az evés folyamatától is rosszul voltam. Aztán amikor beléptem és a tételek fölé hajoltam, jó pár másodpercig csak álltam és azon gondolkoztam: "Na gyerünk már válassz egyet. Mi lehet a legrosszab eshetőség? A számrendszerek természetesen." Aztán amikor nagy nehezen felemeltem az egyik borítékot és belelestem, akkor nagy örömmel konstatáltam, hogy a 2. tételt sikerült kihúznom. Azonnal elszállt belőlem az a jelent, melyben egy francos szót nem tudok kinyögni. Mini képzeletbeli tűzijátékok lebegtek a fejem fölött. Információs társadalomról rengeteg mindent lehet mondani. Kaptam fél óra felkészülési időt, ami bőven sok volt és most már kevesebb izgalommal ültem a padban. Persze, a kezdeti sokkhatás még nem múlt el ezért írni nem tudtam, legalábbis nem volt túl olvasható. Aztán miután elmondtam és kiléptem az ajtón azon nyomban eltűnt minden idióta paranoiám. Végre sikerült normálisan levegőt vennem.. eddig olyan volt mintha, egy eszméletlenül szoros fűzőbe lettem volna csavarva. Délután 2-kor kellett visszamenni az eredményért. Hellonyár:)

Ez a hang.... *.*

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.