Die, die my darling

Végre végre végre... megvettem véégre, a szürke gatyót, amit már vagy fél éve keresek, csak éppen én olyan válogatós vagyok, emiatt elég nehéz volt a megfelelőt kiválasztanom, de most, jelentem sikerült. :D

Tegnap ismételten bebizonyítottam, hogy mennyire szerencsétlen tudok lenni. Mennék ki az ajtón - mert ugye nincs kiírva, hogy "TE BAROM HÚZD MÁR LE A FEJEDET, HA EGYHETVENNÉL MAGASABB VAGY", - erre olyan bazi nagyot koppant az agyam, hogy az valami eszméletelen. A süketek is meghallhatták, és Napóleon is forgott a sírjában a röhögéstől. A szervezetem azonnal reagált a dologra. Mégpedig azzal, hogy ömlött a könnyem, de nem azért mert sírtam, még véletlenl sem, hanem csak úgy szimplán elkezdett folyni, gondolom a rohadt éles fájdalomtól. De olyan szinten, hogy nem is láttam. Szerintem ilyet már mindenki érzett, képtelenség elállítani. :D Ha ez nem lett volna elég még plusszban elfogott a röhögőgörcs is, az jutott eszembe, hogy ez is csak velem fordulhat elő és, hogy milyen állati viccesen nézhetek ki a földön ülve a fejemet fogva, árvízt okozó szemeimmel, és a hahotázásommal. =] Vizuális típus vagyok, ennek köszönhetően, ez ha eszembe jut kitőr belőlem a röhögés. Normális vagyok én? :D

A takonykor ismét szedi az áldozatait, és milyen meglepő, hogy engem is behálózott.
Át kéne másolnom két évadnyi Spongyabobot. :) Majd... egyszer... valamikor.

Elég már a tééélből. :'( Leginkább azért, mert nem akaródzik befagyni a Balatoon! Dühös vagyok ugyanis tavaly ilyenkor már javában koriztam, és fini fahéjas tejjáát szürcsölgettem D-vel meg T-vel. :(

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.