Hajjaj! Már magam sem tudok pontos választ adni, mi okból regisztráltam ide annak idején. Tulajdonképpen ez egy internetes napló akar lenni, vagy mi a szösz. Egy hely ami csak az enyém, ahol kiadhatom magamból a mindennapok különféle gondjait. Csakhát a legmélyebb érzéseimet gondolataimat sohasem publikáltam. De hogy is tehettem volna, ha még saját magamnak is csak vonakodva vallok be dolgokat... (:

Egy dolog biztos, rengeteget változtam ez alatt a nyár alatt, és ezt elsősorban gondolkodásmódomra értetendő meg sok egyéb másra is de nem ez a lényeg. Rájöttem arra is, hogy másképp működöm mint az átlag, megszerettem illetve megutáltam dolgokat. Érdekes, egész eddig sziklaszilárdan kiálltam továbbtanulási célom mellett, tudtam mit akarok csinálni az életben. De most... mikor lassan itt az ideje a döntésnek... ráébredtem, nem tudom mit akarok valójában. Mert mi van ha nekikezdek és 2 év múlva rájövök nem ez az amit akartam?! A körülöttem lévők közül pedig szinte senki sem tudja mit akar az élettől és viszont. De aztán hirtelen megvilágosodnak.

Vicces, hogy már lassan egy éve folyamatosan esik szét egy barátság. Először nem értettem mi történik, aztán zavart és azt hiszem most jutottam el arra a pontra, hogy nem érdekel.

Ja igen és egy ismerősöm legnagyobb gondja, hogy a szerelmetes párja éppen külföldön tartózkodik egy hetet és nem bírja ki nélküle. Önző vagyok ha azt állítom, hogy ez nem tartozik a problémák közé és hagyjon békén nem érdekel? Mert akkor az vagyok. Önző. Kívánom, ennél nagyobb gondja soha ne legyen az életben.

Szóval, azt hiszem ez amolyan záróbeszéd akart lenni, mert nem akarok többet blogolni, vagy legalábbis saját magamról biztosan nem.

UI: Ma elég bunkó voltam! Pedig ez nagyon nem vall rám. Szánom-bánom. Komolyan.
UII: Remélem, mindenki megtalálja a hiányzó darabokat. :)

Hát a fenébe is... a nyárnak lassan leáldozóban van. Én meg olyannyira nem vágyom vissza a suliba, hogy az már megdöbbentő. Semmi kedvem ehhez az évhez, mert a fejemre fog szakadni a sok tanulnivaló meg külön izé, meg ezt csináld meg, azt csináld meg. Meg a stressz. Két dolog jut eszembe, bárcsak átaludhatnám ezt az időszakot, vagy esetleg bárcsak újrakezdődhetne a nyár. *.* Tekerjük vissza az időt. Kérlek...

Ahhoz képest, hogy kb. 3 hétig nagyon rossz idő volt, ez marha jó kis nyár volt. És a fenébe is. Nincs kedvem részletezni, de nem akarok a sulipadban ücsörögni. Már látom előre, hogy első nap csak azon fog járni az agyam, hogy tegnap még szünet volt. Ilyenkor fel sem fogom nagyon, hogy már vége a nyárnak. Azon gondolkozom, hogy milyen jó volt. Olyan mintha álmodtam volna az egészet és sosem lett volna szünet.. ááá... olyan távolinak tűnik az egész.

"...Már megint elmentünk egymás mellett
Másról beszélsz te és másról én
Egy kicsit nézz csak rám, nagyon kérlek!
Nem is tudod mennyire szeretném..."

Ohó. Ahogy elnézem ez az első bejegyzésem ez év júliusában és azt hiszem egyben az utolsó is ebben a szenzációs hónapban. Ez rekord. Azt sem tudom, már hogy mit írtam eddig le és mit nem. Sok minden történik mostanság, de eszeveszettül nehéz rávennem magamat arra, hogy dokumentáljam is az eseményeket. Főleg nem időrendben. Úgyhogy a kuszaság nem csak az agyam mély bugyraiban van jelen, hanem itt is. Persze elsősorban azért írok le mindent majdnem mindent, hogy egyszer majd visszaolvasgathassam. Az utóbbi hónapban sok olyan dologgal találkoztam, amit a "Haljak meg, ha értem!" kategóriába helyeznék. Amolyan apróságok. Cuki dolgok. Persze, most egy sem jut eszembe, de hát mi ez ha nem egy tipikus eset. Ja igen, most jut eszembe hogy lassan vissza kéne vánszorognom a könyvtárba a könyvekkel. Kihoztam újra a Zabhegyezőt, az Értelem és Érzelmet, meg néhány E. A. Poe könyvet. Hát az az ember határozottan beteg egy elme. Mondjuk elég edzett vagyok a horror meg az ilyen elmezavarodott történetek terén, de hát azért na. Igen és hát, természetesen mindegyikbe belekezdtem, de nem jutottam el túl sokáig. De van egy sziklaszilárd kifogásom is. Dolgozom méghozzá a strandon, minden délelőtt, ami véleményem szerint jó. Meg szeretem. Oké, ez nem túl meggyőző és nem éppen a lelkesedésemet tükrözi, de elég ha én elhiszem és tudom, hogy szeretem. Amúgy valahogy kezdek becsavarodni a négy fal között, ez bizonyára annak köszönhető, hogy már lassan két hete ilyen pocsék az idő és csak tespedni lehet. Meg filmet nézni. De valahogy az sem köt le túlzottan. Vannak elég poénos napok a munkahelyen. :D Mondjuk az elég vicces, amikor az egyik bácsi mindig kérdezget meg próbál beszélgetni. Mi meg egy szavát nem értjük a fura beszédtechnikája miatt. Na így beszélgetni garantáltan kihívás. Drágalátós társam mondta, hogy a kapu előtt dolgozó srácból kettő van vagyis ikrek meg hogy az egyik elég muforc vagy ahogy ő fogalmazott "kisovis" a másik pedig rendes, meg hogy mennyire különböznek arcilag is. Én meg nem értettem miről beszél. Az ikrek, azok ikrek. Azért ikrek mert ugyanúgy néznek ki. Persze csak akkor ha nem lány-fiú ikrekről van szó. Nekem fel sem tűnt a különbség, mondjuk az észre vettem, hogy míg az egyik bemutatkozott a másik kevésbé volt közvetlen. De ezúton is kijelentem hogy igaza volt és tényleg van némi eltérés közöttük. :D Na ma elbeszélgettünk a morcossal. Suliról, ki hol lakik, mi lesz érettségi után meg hasonlókról. Meg hogy fölösleges félni az érettségitől. Valahogy nem nyugodtam meg. A tesója azonban aranyosabb :$$$ :P.
Szombaton meg voltam esküvőn. Unokabátyám megnősült. :) Hát amit mondani azaz írni fogok az eszméletlenül nyálas és én soha nem mondanék ilyet... de de most kivételt teszek. Az esküvő nagyon szép volt, látszott hogy nagyon szeretik egymást abból ahogy egymásra néztek. *.* Na oké ez tényleg csöpög és ennyi bőven sok is volt. :D Amúgy jó volt, hajnalban 4-re értünk haza 5:20-kor meg keltem, mert hát nem akartam cserben hagyni másnap, vagyis aznap a társamat. :D De mostanra már összeszedtem magam. Jajj és eszembe jutott, egy "Haljak meg, ha értem!" kategóriába tartozó szösszenet. Fél kilenckor nyit a strand és az emberek úgy rohannak be az üres strandra, ami még akkor tele van árnykos helyekkel, mintha pisztolyt tartanának a fejükhöz. Eszeméletlen, az öreg nénike is rákapcsolt és úgy loholt, mintha lekésné a piaci akciót. Egy másik ilyen, hogy miért vesznek fel a németek nyáron szandált zoknival. Sooooooo (:

Ja és igen a nagy hír. Költözünk. :)

Végre, VÉGE. Befejeztem végleg ezt a tanévet. Hivatalosan is VÉGE. Tegnap még tiszta ideg voltam és rettenetesen féltem a mai szóbelitől. Reggel konkrétan már 5 órakor talpon voltam és legszívesebben újra meg újra átnéztem volna a tételeket, de tudom hogy azt nem szabad vizsga előtt. Éppen ezért helyette próbáltam magam visszatartani attól, hogy a kezembe vegyem azt a papírköteget. Teljes sokkhatás alatt indultam el a fél miliméter átmérőjű gyomrom kíséretében és torkomban lévő gombóccal. Ami olyan érzést keletett, mintha csak a nyakamat szorongatnák. Közben azon járt az agyam, hogy legyen már délután, legyen már délután. Szerettem volna már túlesni ezen a kínlódáson, de úgy hogy a bent töltött időt, amit feleléssel és készülgetéssel töltök észre se vegyem. Még csak emlékezni se emlékezzek rá, hanem csak arra, hogy kilépek az ajtón. Mintha csak amnéziás lennék. De ez természetesen nem lehetséges éppen ezért ez rettenetes volt. Mikor beértem a suliba osztályfőnök már kínálta nekem a szendvicseket. Nem akartam közölni vele a tényt, hogyha még egyszer kimondja azt a szót, hogy szendvics, vagy esetleg azt hogy egyél valamit, akkor én ott menten padlót fogok. Ránézni sem bírtam az ételre, sőt még az evés folyamatától is rosszul voltam. Aztán amikor beléptem és a tételek fölé hajoltam, jó pár másodpercig csak álltam és azon gondolkoztam: "Na gyerünk már válassz egyet. Mi lehet a legrosszab eshetőség? A számrendszerek természetesen." Aztán amikor nagy nehezen felemeltem az egyik borítékot és belelestem, akkor nagy örömmel konstatáltam, hogy a 2. tételt sikerült kihúznom. Azonnal elszállt belőlem az a jelent, melyben egy francos szót nem tudok kinyögni. Mini képzeletbeli tűzijátékok lebegtek a fejem fölött. Információs társadalomról rengeteg mindent lehet mondani. Kaptam fél óra felkészülési időt, ami bőven sok volt és most már kevesebb izgalommal ültem a padban. Persze, a kezdeti sokkhatás még nem múlt el ezért írni nem tudtam, legalábbis nem volt túl olvasható. Aztán miután elmondtam és kiléptem az ajtón azon nyomban eltűnt minden idióta paranoiám. Végre sikerült normálisan levegőt vennem.. eddig olyan volt mintha, egy eszméletlenül szoros fűzőbe lettem volna csavarva. Délután 2-kor kellett visszamenni az eredményért. Hellonyár:)

Ez a hang.... *.*

Ahh.. Totálisan kész vagyok. Energiám szintje meglepően alacsony. 3 tétel hiányzik még, de már falramászom. Miért van az, hogy mindig az utolsó körök a legnehezebbek? Amikor már előtted a cél, látod a fényt az alagút végén, mindig akkor kell a legjobban küzdeni. Meglepő módon a könyvtár tételtől kapok fejfájást, amiről azt hittem, ohh ez pite könnyű. Nem mintha nehéz lenne, de olyan elviselhetetlenül és kegyetlenül unalmas, hogy az embertelen. Alig várom, már hogy vége legyen, mert addig nem tudok megnyugodni és mással foglalkozni.

Tegnap este, mivel nem tudtam aludni, gondolkodtam. Közben eszembe jutott, hogy mennyire hiányzik nekem egy weboldal, amit szerkesztgethetek, ami csak az enyém. Eszembe jutott, amikor a nagy Sims-es korszakomat éltem és még ha nem is tudtam sokat a honlapszerkesztésről, sikerült összehoznom egy oldalt. Amit a számlálóból ítélve szerettek is. Hiányzik az az izgalom, amikor bekukkantok a vendégkönyvbe, hogy írt-e valaki. Hogy kérdeztek-e valamit, hogy tudok-e valamiben segíteni esetleg. Jó volt az tudat, hogy amit csinálok az másoknak tetszik értékelik és szeretik. Természetesen voltak olyanok is, akik nem éppen elismerő szavakkal illették a munkámat, az időt amit belefeketettem, de hát ilyen mindig van. :D Nem lehet mindenkinek megfelelni és hát nem is akarok. Azt is tudom, hogy minden emberben benne van a kis sárga szörny, aki néha-néha előbukkan. Az sem utolsó dolog, hogy ezáltal sok emberrel megismerkedtem. S ha belegondolok, miféle konkurenciaharcok folytak. :D Hát igen, ez mind-mind már csak történelem.